Nyereg itató

Rólunk

Éttermünkről Néhány modatban

Nyereg – Az Itató

Rendezvény Ajánlatok 2022

 

Lombok között, felhők alatt

A Városliget tölgyei és fűzfái között megbújó kultúrbisztróban több mint 800 négyzetméter áll rendelkezésre a hangulatos szabadtéri időtöltéshez kora tavasztól késő őszig, a hidegebb hónapokban pedig a Nyereg falai között élvezhetjük a vendéglátást és a Városliget nyugalmát. Érkezz gyalog, futva, bringával vagy akár lóháton, a Nyereg kapui nyitva állnak előtted.

A Nyereghez tartozó épület századokon átívelő, hosszú utat járt be, a Városliget legrégebbi épületeként maga az élő történelem. Kulturális örökségünk egykor az Artézi fürdő melléképületeként funkcionált, majd a főváros első nyaralószállójaként adott pihenőhelyet a messziről érkezett utazóknak, később pedig a csendőrség egyik lovas őrse állomásozott falai között. Utóbbiról mesél nekünk ma a 21. századi találkozóhely elnevezése, a Nyereg is.

Mindennap (a) Nyeregben

Amikor a Nyereg ötlete megszületett a fejünkben, egy olyan lounge jellegű helyet szerettünk volna létrehozni, amelyet minden korosztály, gyerekek, felnőttek és örökifjak is magukénak érezhetnek. A hét mindennapján este tízig nyitva tartó Nyeregben az estéken a fiataloknak, míg a nappali órákban a családosoknak igyekszünk kedvére tenni.

A hétvégi estéken a zenéé a főszerep a Nyeregben: pénteken a naplementével érkezik meg a lemezlovas és az első dallamok, hogy megadják a tökéletes zenei aláfestést egy bormámoros, meleg estéhez a Városligeti-tó partján. Szombaton a dinamikusabb, világzenével tűzdelt ritmusok varázsolnak életet a ligetbe, és igazi virtussal töltik meg az éjszakákat.

A békés kerthelyiség családbarát jellege a hét minden napján érződik – a liget, a természet és a Nyereg páratlan kombinációja tökéletes szabadtéri program kisebbek, nagyobbak számára egyaránt.

Az élet hatlábon az igazi

A kétlábúak mellett mindig szeretettel látjuk négylábú vendégeinket is. 2015-ben megszavaztátok nekünk az Év Kutyabarát Helye pályázat különdíját, és továbbra is arra bátorítunk mindenkit, hogy ha a Városliget felé veszi az irányt, ne hagyja otthon kis társát – a Nyeregben minden megvan, amiért egy kutyaszív doboghat.

Éhes csikó abrakkal álmodik

Igazán kikapcsolódni csak teli hassal lehet! Konyhánkat a gyorsan elkészíthető, ám annál ízletesebb fogások bűvöletében rendeztük be: hamburgerekkel, szendvicsekkel, grill ételekkel és palacsintákkal töltjük meg a korgó gyomrokat ebéd- és vacsoraidőben. Itatóink is mindig tele vannak: hatalmas limonádé-, tea- és sörválaszték áll a város megszomjazott vándorainak rendelkezésére.

Várunk szeretettel immár egész évben a Nyereg - Az Itatóba, mely egyszerre mesél múltról és jelenről! Ha akarod, hangulatos kultúrbisztró, ha akarod, családbarát kerthelyiség, és ha úgy van, nem csak megitat, hanem meg is etet! Nyeregbe!

Asztalfoglalás

Foglalj asztalt most!

A sikeres foglalásról visszajelzünk Önnek!

Kedves Vendégünk!
A decemberi hónapban korlátozottan tudunk asztalfoglalást felvenni, kérem keressen fel további információkért a rendezveny@nyeregitato.hu e-mail címen.
Megértésüket köszönjük!

Köszönjük, hogy asztalt foglalt a Nyeregben, hamarosan visszaigazolást küldünk megadott e-mail címre. Előfordulhat, hogy a visszaigazolás a spam-ek közé kerül, kérlek ellenőrizd.
Az üzenet küldése közben hiba történt!
Kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal!